2020. nov 17.

Ünnepváró könyvajánló gyerekeknek

írta: SANTA BROS
Ünnepváró könyvajánló gyerekeknek

 received_2039089922899716.jpeg

Akinek gyereke van tudja, hogy minden változásra, eseményre jó időben felkészíteni őket. Így vagyok az ünnepekkel is, időben elkezdünk hangolódni, beszélgetni a hagyományokról, ünnepi szokásokról. Ebben azt gondolom a legnagyobb segítség a könyvek birodalma. Elhoztam most nektek egy- két kedvencet, amivel mi hangolodunk a karácsonyra.

 

1. Az állatok karácsonya

Ajánlott korosztály:

0-3 éves korosztály

A kis Jézus születését ünneplő és az állathangok utánzására épülő leleményes mesét Bajzáth Mária 8 éves fiával, Ivánnal együtt írta, és meséli azóta is minden évben.

A meséléssel eltöltött idő örök útravaló – a közös mókázás pedig feledhetetlen ajándék kicsiknek és nagyoknak, amely még meghittebbé teszi a közös ünnepvárást.

Láng Anna illusztrációival.

 Mi imádjuk, minden évben előkerül.

2. Ki látta a Mikulást? 

Ajánlott korosztály: kis óvodás kor

Juhász Magda verses kötete az ünnepvárást még közelebb hozza a gyerekekhez. Régi hagyományokat, történeteket elevenít fel. Így a gyerekek boldogan hallgatják majd a verseket. Mi már nem egyet ismerünk fejből.

3. Franklin és a karácsony

Ajánlott  korosztály: 3-5 éves korig

Franklin tud kettesével számolni, és be tudja kötni a cipőfűzőjét. Furulyán el tudja játszani a kis karácsony, nagy karácsony című dalt, és kívülről fújja Mikulás rénszarvasainak nevét. Megtanulta ügyesen becsomagolni az ajándékokat, még a masnikötés sem fog ki rajta.
Franklin imádja a karácsonyt, és már alig várja a szentestét. Lelkesen készül az ünnepre, kiveszi részét a ház csinosításából, és már azt is kitalálta, kit mivel fog meglepni. Épp ezért álmában sem hitte volna, hogy komoly fejtörést okozhat neki egy ajándék kiválasztása.

4.  Varázslatos karácsony- Csoda a csillagos égen

Ajánlott korosztály: 2-5 éves korig

Kísérjük el együtt a Mikulást varázslatos útján! Szálljunk a felhők fölött rénszarvasok vontatta szánján, és lessük meg, hogyan csal mosolyt a gyermekek arcára karácsony estéjén!

Fantasztikus illusztrációkkal tarkított kötet, karácsony rajongóknak kötelező.

5. Medve horkol

Ajánlott korosztály: 2-6 éves korosztály

A nagy, színes képeskönyv egyszerű történetet mesél el: a téli álmát alvó Medvét barlangjában fölverik barátai, a kis állatok, a nyúl, a borz, a vakond, az ökörszem és a holló. Betelepszenek hozzá melegedni és falatozni. Medve morcosan ébred álmából, de aztán megbékül. A tréfás versbe szedett mese szövegének, kedves és kifejező rajzainak, finom színeinek senki nem tud ellenállni, olvasóközönsége. Bella egyik kedvence megunhatatlanra olvastuk már.

6.Meseszép karácsony

Ajánlott korosztály: 3-6

Ha odakint hideg szél fúj, nagy pelyhekben hull a hó, délután van, mégsem látsz el az orrod hegyéig, takarózz be jó melegen a szobádban, és nyisd ki ezt a mesekönyvet. Csupa kedves történet vár rád, melyek a téli örömökről és a karácsonyi készülődésről szólnak.
Fruzsi és Peti furcsa szánkón suhannak lefelé a dombon. Még jó, hogy puha hótakaró borít mindent, mert a megállással akad egy kis gondjuk. A hópalotában különös kísértet lakik, ideje kideríteni, ki bujkál a fehér lepel alatt! A kis hegyi mentők segítenek a bajba jutott állatokon. Vajon sikerül megmenteniük a szakadékba zuhant medvebocsot? Mikulás már készen áll a nagy útra, de a negyedik rénszarvasát sehol sem találja. Ki tudja, hol bujkál?

7.Diótörő

Ajánlott korosztály: 3-7 éves korig.

Buda Ferenc dolgozta fel a kötelező klasszikust, ami fantasztikus képivilágot tartogat az olvasók számára.

Diótörő meg az Egérkirály csatározását és annak csodás, sőt helyenként hajmeresztő bonyodalmait E.T.A. Hoffmann német író vetette valaha papírra. Egy szép napon a kiváló orosz zeneszerző, Csajkovszkij - akinek képzeletét megmozgatta a mese - úgy döntött, hogy látható, hallható, sőt eltáncolható formában színpadra viszi az álmodozó kislány s a végül daliás Herceggé változó csúf kis Diótörő különös történetét. Az ő szépséges zenéje szárnyán azóta járja diadalútját a Diótörő szerte a világban, így nálunk, Magyarországon, a budapesti Operaházban is.

A könyvben található CD-n Csajkovszkij balettjéből a Diótörő szvitet hallgathatjuk meg.

8.Reszkessetek, betörők!

Ajánlott korosztály: 4éves kortól.

A kihagyhatatlan történet képeskönyvben. Mivel fantaikus rajongó vagyok ezért megvettem a fiamnak az első karácsonyára. Imádom az üzenetét amit a család fogalmáról hordoz.

A nyolcéves Kevin McCallister azt kívánja, bárcsak eltűnne a családja. Sosem gondolta volna, hogy a kívánsága valóra válik! Az ismert és szeretett film képeskönyv adaptációja az egész családnak szól. Kevin története mindenkit elragad: hogyan birkózik meg a két gazfickóval, akik be akarnak törni a házba, és visszatér-e a családja karácsonyra?

9.Mesés karácsonyi kistáska

Ajánlott korosztály: 2-7 éves kórtól.

Nyisd ki ezt a szép táskát, és meglátod, mennyi csodás meglepetés vár rád! A papírtáska tartalma: Készülj a karácsonyra! Rajzold le! Oldd meg! Vágd ki! - foglalkoztatókönyv. Karácsonyi böngésző. Karácsonyi történetek - könyv karácsonyi történetekkel, feladatokkal.

A kis tàska Anne Suess illusztrációival tarkított. Alig várom, hogy Bella megkapja a Mikitől.

bízom benne, hogy tetszett nektek is ez a kis hangulathozó, beszélgetéseket beindító összeállítás.

received_1362040137471064.jpeg

Ha tetszett a bejegyzés kövess minket a facebookon és az instagrammon! Rengeteg ötlettel és tartalommal várunk. A megosztásokat és a like-okat köszönjük!

 

 

Szólj hozzá

ajánló apa karácsony könyvajánló karantén illusztrátor apablog Karácsony Inspiráció Santa Bros karácsony projekt DIY karácsony APABLOG apaolvass