2021. jan 08.

Hordozás után jöhet a hám, avagy így közlekedik biztonságosan a nagycsalád

írta: SANTA BROS
Hordozás után jöhet a hám, avagy így közlekedik biztonságosan a nagycsalád

135143388_390840412018261_5659254396153401572_n.jpg

#együttműködés

Amikor megtudtuk, hogy ikreink lesznek rengeteg kérdés merült fel bennünk, mit hogyan is fogunk megoldani, hogyan közlekedünk majd három pici gyerekkel. Amíg picik voltak a hordozók, és a babakocsi volt a biztonságos közlekedésben a segítségünkre. Viszont most elérkeztünk arra a pontra, hogy az ikrek nem igen viselik már el a babakocsit. Kétévesek múltak, így önállóságuk egyre nagyobb teret kíván. Mivel a bölcsit zökkenőmentesen vették, így a feleségem is vissza ment dolgozni. Tehát még nagyobb logisztikát kívánnak a hétköznapjaink. Így egyre többször fordult elő, hogy autó nélkül,és mivel a babkocsit nem szeretik így sétálva hozzuk haza a három lurkót az oviból és a bölcsiből.

Ez lehet egyszerű feladatnak tűnik, viszont egy felnőtt három ilyen pici gyerekre olykor kevés. Így kellett találnunk valami biztonságos megoldást, hogy amíg az egyikünk dolgozik addig a másikunk is bátran közlekedjen a gyerekekkel az utcán. Ekkor jutott eszünkbe a biztonsági gyerek hám. Így találtunk a /kiddiez.hu/ -ra. Ahol számtalan gyermek biztonsági hámot találtunk.

Van hátizsákos vagy hátizsák nélküli megoldás. Mi az utóbbit választottuk.

LittleLife biztonsági hám gyerek pórázzal nevet viseli, ami elérhető többféle színben és mintával is.

képek: https://kiddiez.hu/

Lunának egy rózsaszín alapon egyszarvúsat míg Edmundnak egy kék alapon dinósat választottunk.

Ezek a vidám mintákkal a világszerte népszerű brit LittleLife márkától, származnak. Könnyű súlya és formája akár egy kis mellénynek, így kényelmes és biztos tartást ad séta és játék közben is.

Ahogyan azt láthatjátok, ma már rengeteg változatban és formában választhattok ilyen hámokat.

Kicsit tartottunk tőle, hogy hogyan fogadják az ikrek, de az első pillanattól kezdve odáig voltak érte. Ami nagyon jó és szimpatikus, hogy a mellény pántjai állíthatóak, így a nagykabátra is gond nélkül feltudjuk adni. A biztonsági szárat bármikor le és feltudjuk csatlakoztatni, ha mondjuk egy játszótérre vagy egy parkhoz érünk.

Ilyenkor jön még a rengeteg kérdés...., hogy pórázra kötjük a gyereket? stb.. 

Szó sincs erről, a biztosító végei a csuklóimon vannak és én a gyerekek kezét fogom. Viszont ha két irányba szaladnának, a harmadik pedig a harmadikba akkor is van egy biztonságos megoldás a kezemben.

A másik kérdés mit szólnak az emberek majd. Két hete használjuk. Találkoztunk megvető tekintetekkel, viszont a jellemző az, hogy mindenki aranyosnak tartja, sőt akinek több gyereke van az egyből érti miért is van rá szükség.

ilyenkor szülőként mérlegelni kell, biztonságosan szeretnék közlekedni egy vagy akár több gyerekkel a 21.sz- ban az utcákon? Azokon az utcákon, amelyeken tucatjával közlekednek gépjárművek, vagy azzal foglalkozom ki, mit gondol.

Mi az utóbbi mellett döntöttünk! Főleg úgy, hogy ezek a Little Life biztonsági hámok olyan szuper kidolgozottságnak örvendenek, hogy öröm használni őket.

Csak ajánlani tudjuk nektek, ha ti is sokat közlekedtek forgalmas utcákon utakon gyerekekkel. LEGYÜNK TUDATOS SZÜLŐK, AKIK ELŐRELÁTÓAN A BIZTONSÁGOT VÁLASZTJÁK.

A poszt https://kiddiez.hu/  jóvoltából jöhetett létre. Köszönjük nekik ezeket a csodálatos hámokat és azt is, hogy ezáltal megírhattuk nektek ezt a posztot erről az igen fontos témáról!

Az instagramon itt találjátok őket: @kiddiez.hu

Ha tetszett a bejegyzés kövess minket a facebookon és az instagrammon! Rengeteg ötlettel és tartalommal várunk. A megosztásokat és a like-okat köszönjük!

 

Szólj hozzá

biztonság apa ikrek gyerekhám Inspiráció Kiegészítők BabaDIY gyerekkelazélet ikrekkelazélet