2021. okt 17.

Így szoktasd át a gyereket a rácsos ágyból a nagy ágyba pillanatok alatt

írta: SANTA BROS
Így szoktasd át a gyereket a rácsos ágyból a nagy ágyba pillanatok alatt

Nem olyan régen elérkezett az idő, hogy az ikreknek új ágyakat válasszunk, a régi rácsos ágy már kellőképpen kicsinek bizonyult, hiszen már mindenféle funkcióját megjárta, illetve az ikrek teljes szobatisztasággal büszkén várták az új ágyukat és az óvodát is.

received_622646732234092.jpeg

 Na de ne rohanjunk ennyire előre. Szülőként tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy a gyerekek életében minden apró változás feldolgozásához idő kell, így most ebben a posztban szeretnék nektek segíteni, mi hogyan milyen ötletekkel és eszközökkel ugrottuk meg azt, hogy a csecsemő koruk óta megszokott fészket újra cseréljük.

Az első és legfontosabb dolog a kommunikáció. Már az ágyak megérkezése előtt beszélgettünk arról, hogy a régi ágyaiknak új gazdát keresünk majd. Mi már ennyi idős korban is fontosnak tartjuk, hogy beszélgessünk velük arról mennyire is fontos a fenntarthatóság, így azt fontosnak tartottuk elmondani, hogy semmiképpen nem a szeméttelepre kerülnek az ágyak, hanem tovább adjuk őket. Így is történt a hirdetések után két nappal már meg is találták új tulajdonosaikat.

pexels-ready-made-3850461.jpgEz idő alatt emlékeztetve őket, hogy milyen szuper, hogy ők már ilyen "nagyok", hogy akkora ágyat kapnak mint nővérük elmentünk és közösen kiválasztottuk a matracokat. Nagyon élvezték, hogy lefeküdhetnek rá a boltban és kipróbálhatják.

received_582187646168370.jpeg

 Ezután jött a következő lépés vettünk egy könyvet, aminek a története hasonló volt, mint a miénk ebben a helyzetben.

A Maci mama le szerette volna fektetni kis bocsát az ágyába. Szuper könyv.

 Sőt interaktív is, hiszen a kis mackót be lehet fektetni az ágyba és több helyre is a könyvben kialakított zsebeknek köszönhetően. Odáig voltak érte az ikrek és játszva tanultak.

 Ezt követően minden este ezt a mesét kérték, és alig várták az ágyukat.

 Amit már korábbi tapasztalataink alapján megrendeltünk a Dany gyerekágyaktól.

 

logo_dany_fenyo.png

 Ismertük a márkát, hiszen Bellának a nagylányunknak már korábban tőlük vásároltunk ágyat és imádjuk. Szuper minőség, hazai családi vállalkozástól. Nagyon jól bírja a gyerekek által kialakított gyűrődést.

  Miért fontos jó ágyat választani?

 A következőkben összefoglaljuk nektek.

 Amit róluk tudni érdemes, Milló Sándor tulajdonos így nyilatkozik az ágyaikról:

"Mivel a gyerekek jó esetben a napjaik egy harmadát is ágyban töltik, ezért abban hiszek, hogy ez idő alatt nem mindegy hogyan érzik magukat. A kezdetektől jelen voltam ágyaink tervezésénél, készítésénél, és mindig kiemelt szempont volt a kényelmes és a biztonságos kialakítás. Mivel egy gyerekágy a szoba központi eleme, ezért nem mellékes a megjelenése sem. Annak érdekében, hogy esztétikus és funkcionális bútorokat jó minőségben gyárthassunk kis darabszámban és nagy odafigyeléssel dolgozunk, a tartósság érdekében minőségi tömör fenyőfát használunk. Annak érdekében, hogy mindenki megtalálja a számára tetszetős megoldást, mára kemény munkával a Dany márkát egy komplett termékcsaláddá fejlesztettük, amiben kilenc különböző kialakítású ágyból, mintegy 22 színben válogathat. Reméljük a nálunk vásárolt ágyak legalább annyi örömet fognak szerezni Önnek és családjának, mint amekkora minőségi fa bútorok iránti elkötelezettséggel és szeretettel készítettük azokat!"

 

 Mi nagyon szeretjük az ágyakat, hiszen gondolva arra milyen gyorsan nőnek a gyerekek, és arra is, hogy minél tovább tudják használni az ágyat annál fenntarthatóbb,mi a 200 x 90 cm nagyságú ágyakat rendeltük meg.

 A lányoknál fontos volt az íves forma világ a fiunknál kicsit szögletesebb vonásokat választottunk.  Ami külön tetszett, hogy egyedi mintával kérhettük a láb és fejtámlákat.

 Bellának szívecske lett, Lunának a nevéből adódóan hold, míg Edmundnak csillag formát választottunk.

 Ahogyan növekednek a leesésgátló pillanatok alatt eltávolítható és egy kényelmes heverőt kapunk.

 Ami nagyon praktikus még az ágyneműtartó. Mindhárom ágyhoz kértünk hiszen rengeteg dolog elfér benne. Az ikrek szobájában Luna ágya alatt az ágyneműtartó kihúzásával egy pótágyat kapunk. Így itt aludhatnak a kereszttesók, barátok, de akár egy betegség esetén mi is kényelmesen őrizhetjük álmaikat.

 Annyira jó ilyen hazai vállalkozásokat bemutatni nektek, hiszen tényleg odaadó munka és fantasztikus minőség, szívvel lélekkel készült ágyak. Ami külön jól esett, hogy a tulajdonosok személyesen szállítják ki az ágyak, ezzel is vigyázva arra, hogy a termékeik a szállítás során se legyen bajuk.

received_1109703719562804.jpeg

 Itt találjátok őket, ha rendelnétek: 

 Facebookon: https://www.facebook.com/danygyerekagy

                           https://www.leesesgatlosgyerekagy.com

                           https://danygyerekagy.com/

 

 Miután megérkeztek az ágyak, öröm volt személyesen átvenni a készítőktől.

received_1185204655305171.jpeg

 Nagyon egyszerűen egy délután alatt összeszereltem a gyerekeknek. Önfeledt örömmel próbálták ki, azt amiről már egy jó ideje beszélgettünk velük.

Azóta is imádják és hatalmasat alszanak bennük minden este. Mi pedig kényelmesen bújjunk oda melléjük egy-egy felriadt éjszakán ha szükséges.

 Összefoglalva ha ágycserére kerül sor:

 

  • Idejében kezdjetek el kommunikálni velük róla.

  •  Vonjátok be őket az előkészületekbe.

  • Olvassatok ilyen témájú történeteket, meséket.

  •  Válasszatok fenntartható, minőségi darabokat, amik hosszú időre szólnak.

  •  Támogassátok a hazai vállalkozókat.

  •  Legyen szép, egyedi és praktikus az ágy.

Remélem tudtunk adni néhány ötletet nektek. Sikeres ágy váltást kívánunk!

EZ a poszt a Dany gyerekágyak jóvoltából készült. Fantasztikus fenyő ágyakért kattints IDE vagy a logóra!

 

logo_dany_fenyo.png

 

A bejegyzést a Dany gyerekágy szponzorálta.

Ha tetszett a bejegyzés kövess minket a facebookon és az instagrammon! Rengeteg ötlettel és tartalommal várunk. A megosztásokat és a like-okat köszönjük!

 

 

Szólj hozzá

apa könyvajánló mesekönyv gyerekszoba apablog Lakberendezés Inspiráció Otthon Praktikák gyerekkelazélet APABLOG Gyermemkönyv