Két mesekönyv, ami végre új értékeket mutat a gyerekeknek

Ismét hoztam egy #apaolvass könyvajánlót nektek.
Ezúttal két könyvet szeretnék bemutatni a Libertine könyvesbolt kínálatából.
Két olyan könyvet, ami engem egy pillanat alatt levett a lábamról.
Szuper illusztrációk és magával ragadó történetek.
A varázsfészek

Egyenesen a szerzőtől, Rudik Dórától kaptuk a könyvet, ami legfőképp a fantáziára épít és kiragadja a gyerekeket ebből az igazán felgyorsult világból. A két főhős pont egy ikerpár pont olyan felállásban mint nálunk egy kislány és egy kisfiú. Egy erdei iskolába mennek ahol az állatok a tanítok. A legfontosabb értékeket tanulhatják meg, azt hogyan érjék el a céljaikat, szó esik a félelmekről de helyt kap a kitartás is és persze a szeretet. A jóga keretein belül pedig eszközt kapnak az ellazuláshoz. Egy igazán varázslatos történet, amire a mai gyerekeknek ebben a felgyorsult világban nagyon is szüksége van. Az illusztrációt László Dóra készítette igazán szerethető figurákat és karaktereket alkotott. A kedvenc jelenetem, a könyv végén található, ahol az édesapa karjaihoz bújik a család, ő pedig olvas a családnak. Jó érzés látni, hogy a könyv ennek a közös élménynek a fontosságára is felhívja a figyelmet. Szívből ajánlom, mert egyedi mondanivalóval és egy kis varázslattal fűszerezheti meg a gyerekek hétköznapjait.
A könyvről:
Képzelj el egy olyan tantermet, ahol a gyerekek padok és székek helyett jógamatracokon ülnek!
Létezhet szerinted olyan iskola, ahol igazi állatok taníthatnak téged, akiktől megtanulhatod, hogyan kell elengedni a félelmed, kitartani egy cél mellett?
Létezhet!
Ez a különleges hely bárkinek a fejében életre kelhet. Ide képzeletben bárki, bármikor visszatérhet.
Pattanj fel a repülő szőnyegre Dézivel és Dömével! Légy te is velük együtt a Varázsfészek legújabb tanonca, tudd meg mitől olyan varázslatos ez az iskola!
A könyvet ide kattintva tudod beszerezni:

A másik fantasztikus könyv a Libertine könyvkiadótól és Szabados Ágitól érkezett. Lajos kutya történeteit ismerhetjük meg. Gáncs Kristóf meséje, gyerekkori kedvencéről, a kis tacsiról Lajosról. Kristóf, két gyermekes apuka, aki szintén vallja a mese olvasás fontosságát így született a könyv is. Gyermekeinek teremtett újra mesehősként gyermekkori kis kedvencét és mesélte kalandos történeteit. Így született a könyv. Kristóf emellett az Ökumenikus Segélyszervet kommunikációs igazgatója is.
Külön tetszett ebben a könyvben is, hogy többször megjelenik az a minőségi idő, amit a gyerekek az apukájukkal és Lajos kutyával töltenek. A könyv felhívja az Én küldetésemre is a figyelmet, arra mennyire fontos az esti mese a gyerekeknek sőt egy újabb lehetőséget mutat azzal, hogy az emlékekből mesél, megmutatja azt a lehetőséget, hogyan szőhetnek a gyerekeknek meséket a szülők, saját gyermekkori emlékeikből.
Nagyon tetszenek Kristóf gondolatai a Libertine könyvesbolt honlapján, így idézem nektek:
„Sokak maradandó élménye volt, amikor a szülei saját történeteket, saját hősökről meséltek, vagy nekik is volt gyerekkorukban egy kisállatuk, vagy egy saját kitalált hősük, akiről szeretnek mesélni a gyerekeiknek, és hogy ezek milyen fontos közös kapcsok tudnak lenni szülő és gyerek között.
Az eddig hozzám érkezett üzenetek abban erősítettek meg, hogy nagyon fontos – és jó lenne bátorítani a szülőket –, hogy merjenek mesélni egyszerű történeteket a saját gyerekeiknek. Hogy a gyerekeket nemcsak a Netflix meg a Disney „feltuningolt” állathősei tudják lekötni, hanem akár egy olyan történet is, amit a szülő (apa is!) saját élményei alapján mesél el. A gyerekkori kutyájáról, macskájáról stb. Mert mindenkinek van egy saját Lajos kutyája.”

A könyvről:
Kezdetben olyan apró, hogy egy kabátzsebben is elfér, ám hamarosan már az egész világ körülötte forog. Ő Lajos kutya, aki megérkezik, és mindent a feje tetejére állít! Hősies szúnyogvadász, nyomozónak sem utolsó, és a fociban is remekel, csak aztán fürödni ne kelljen… Kalandjai faluszerte híresek, és Lajos kutya legnagyobb megelégedésére mindig jut bennük hely egy nagy szelet sonkának vagy kolbászos szendvicsnek is.
A könyvet ide kattintva tudod beszerezni:
Libertine könyvesbolt
Két olyan úttörőt mutattam be, ami hiánypótló és elengedhetetlen minden kisgyermek könyvespolcáról.


