Készíts mágneses házi naptárat!
Az ötlet onnan jött, hogy már nem tudtuk követni a feleségemmel ki merre jár a nap folyamán. Mivel a beosztásunk nem fix, és sokat ingázunk egész nap, ezzel a módszerrel mindig emlékezni fogunk rá, mikor hányra kell mennünk dolgozni és, hogy ki hol van. Praktikus lehet nagy családnál gyerekekkel is, hiszen belehet írni a szülők beosztását, a gyerekek délutáni fociját, balett óráját és így tökéletesen átláthatóvá válik minden nap.

Hozzávalók:
- egy régi irattartó
- olló
- plasztik kártya
- mágnes szalag
- öntapadós aranyfólia
- előre megszerkesztett naptár
A régi irattartót tetőtől talpig beborítjuk az öntapadós aranyfóliával. Fokozatosan simítsuk fel egy plasztik kártya segítségével, így elkerülhető a ...




Mivel közeledett az első házassági évfordulónk, így törtem a fejem mivel is lephetném meg az én kis feleségem! Nagyon nagy divatnak örvend manapság a csokrokat díszdobozban tálalva átnyújtani, és ezzel ámulásba kergetni azt akit szeretünk. Ezt a 


















Először az alapra felszúrjuk a már előre elkészített zsákvászon masnit, egy gombostű segítségével. Majd a virágokat megfelelő méretre vágjuk és sorban a koszorúba tűzzük. A végén itt-ott a kimaradt levelekkel dekoráljuk. Egy darab ...















































