2016. máj 28.

Bemutatkozó!

írta: SANTA BROS
Bemutatkozó!

Gondoltam írok nektek egy rövid bemutatkozót, hiszen eddig még nem tettem! Mint ahogyan az látszik a blog főként lakberendezéssel foglalkozik! Minden gyerekkoromban kezdődött, anyukám megfertőzött a lakás és az otthon teremtés minden ízével! Állítom neki van a legtöbb otthonokkal kapcsolatos magazinja, több szekrény van tele vele... így adott volt a vonzalom! Ugyan ide datálható a régi bútorok iránt való vonzalom is. Megtanított arra, hogy a régi tárgyaknak lelke, és története van, így sokkal különlegesebbek bárminél!  

nim_0170.jpg

fotó:N2Photo

Eddigi életem minden pontját körbe fonta a kreativitás és a művészet! Rajz tagozaton végeztem, majd belekóstoltam az üvegművészetébe is az egyetemen! Ezt követően a munkámban is nap mint nap ez vett körbe. hiszen dekoratőr, kirakatrendező lettem egy divatcégnél. Ebből adódik, hogy a divatra is úgy tekintek mint egyféle önkifejezési művészeti ágra. 

BLOG SZÜLETIK!

Miután más beosztásba kerültem, már nem a kreatív munka volt a főtényező az életemben, így szükségem volt egyfajta önmegvalósításra így született meg a Santa Bros! A név adott volt hiszen van egy iker testvérem innen a Santa tesók név! ;) Ő is besegít olykor a szerkesztésbe. A szépségápolás részt feleségem rója mivel a legjobb kozmetikusok közé tartozik, akinek hivatása és hit vallása is a szépségápolás! 

nim_0224.jpg

fotó:N2Photo

Szeretnénk nektek megmutatni, hogyan tudtok kevés pénzből, kreatív élettereket létrehozni, hogyan tehetitek egyedivé otthonotokat minél több DIY ötlet bemutatásával, és hogyan lehelhettek új életet egy régi tárgyba! Fontos, hogy járjunk nyitott szemmel és gondoljuk át mindig mi is az amit kidobásra szeretnénk ítélni, hiszen a kreativitás határtalan és alkotni öröm, főleg ha mi magunk készítjük! Ezért született a Santa Bros Blog!

Várunk titeket továbbra is! 

nim_0197.jpg

fotó:N2Photo

MINDIG KREATÍV ÖTLETEK :kövess minket a facebookon és az instagrammon!

insta.jpg

santa_brosfac_2.jpg

 

Szólj hozzá

facebook bemutatkozó DIY Lakberendezés Otthon Santabros a facebook-on Santabross blog