Ismerd meg a homokháti nyugalom szigetet az alföld eldugott kis szegletén
Ide szöktünk el pár napra a világ elöl
Nem olyan régen egy pár napra elbújtunk a feleségemmel Kittivel, hiszen a karantén óta nem igazán voltunk kettesben, erről és arról, hogy szülőként hogyan is maradjunk meg férj és feleség egy magazinba írtam, ezt olvashatjátok hamarosan.
Most viszont hoztam nektek egy összefoglalót arról a helyről, amit úgy neveznék, hogy az alföldi paradicsom. Ismerjétek meg a Homoki Lodge-ot.
Összepakoltunk és magunk mögött hagytuk a gondokat, fáradságot, a hétköznapokat és elindultunk Szeged mellé Rúzsa közelébe a pusztára. Már maga az út is egy kaland volt, hiszen földutakon, erdőkön keresztül tudod megközelíteni a helyet. Már itt éreztük, hogy ez nem csak kikapcsolódás, de életünk egyik legnagyobb kalandjai is lesz. Őzek, nyulak, fácánok között jutottunk el a lodge bejáratához.
Leparkoltunk, és amikor kiszálltunk gyönyörű környezet, tiszta levegő, a madarak éneke és a tücsök ciripelése fogadott minket. Ott volt még valami szokatlan...a csend.
Régen ismertük egymást a csenddel, de már szinte el is felejtettük milyen is hosszú ideig hallani, tudtuk, hogy most nem anya és apa leszünk, hanem újra csak Kitti & Dávid.
A helyről:
A Homoki Lodge - Nature Quest Resort szállása a dél-magyarországi puszta egyik eldugott szegletén, Rúzsától 7 km-re található.
A szálláshely két részből áll, a főépület gerendás parasztházából, ahol a szobák fantasztikusan felszereltek mèg is a vidéki hangulatot idézte minden pontja a szobának, csodás burkolatmegoldások, és ha fáradt vagy igazi dunyhában hunyhatod le a szemed. Teljesen felidézte a gyerekkorom nagymamámnál. Ezen kívül rendkívül felszerelt is. Wifi és vezetékes internet elérhető, fürdőköpeny és pipere eszközök is a rendelkezésünkre álltak akár egy 4 csillagos hotelben. Egy ilyen szobában töltöttük az első éjszakánkat.
Na de ne szaladjunk ennyire előre már a recepciónál a becsekkolásnál kincsekre bukkantunk, hiszen az enteriőr régi tárgyakkal és gyönyörű bútorokkal volt tele. És már itt levettek a lábamról a házi bodzaszörp welcome drinkjükkel.
Miután lepakoltunk körbe jártuk a lodge területét, de előtte foglaltuk egy asztalt a Homoki asztal nevű éttermükbe vacsorára. Erről írok részletesen, mert egy csoda volt.
A területen a környezet fantasztikus volt. Ha kedved tartotta olvashattál a fák alatt, csobbanhattál a medencében, ahonnan a pusztát fürkészve láttad a szabadtartásban legelésző lovakat. A látvány magáért beszélt. Ha ez sem volt elég, ihattál egy koktélt a bárban és, ha megéheztél megebédelhettél a bisztróban. Minden étel saját mangalicából és zöldségekből készül. Amit nem ők termelnek, mind helyi termelőktől szereznek.
A helyet Brigit és Oliver Christen alapította, még a 2001-ben, de már 1997 óta csinosítgatják. Nem egyszer ők szolgálták fel az ebédet, reggelit. Rendkívül közvetlenek és nagyon jókat lehetett velük beszélgetni. Brigit művészettörténész, míg Oliver tervező, nem véletlen a hely tökéletes kialakítása és az enteriőrök rendkívüli stílusa.
És akkor egy pár szó a programokról:
Wellness:
Lehetőség van csobbanni a medencében, vagy szaunázni, de ha egy kis masszázsra vágyunk az is a rendelkezésünkre áll.
Szórakozás:
Íjászat, egy külön program keretein belül sajátíthatod el az ősi technikát. Emellett lovaglási lehetőség és lovas túrázás is igénybe vehető a pusztában. Ha ez nem lenne, elég hatalmas kerekű biciklikkel fedezhetitek fel a környék természeti csodáit, illetve a jeep túra: szuper volt a túrára egy nyitott jeeppel mentünk a homokháti homokos dűlőin, rengeteg állatot figyelhettünk meg az erdőben és a természetben majd ellátogattunk egy dánszarvas és egy vaddisznó tenyésztőhöz, ezt követően a túrát a Mórahalmi bivalyrezervátumban zártuk. Szuper élmény volt a madarakat és a természetet még bővebben megismerni.
Ezt követően egy fantasztikus vacsora következett a Homoki Asztal étteremben. 2020 márciusában kezdte meg működését a Dél-Alföldön. Kurucz Attila séf 2019-ben elnyerte a DINING GUIDE Az Év Innovatív Konyhája díjat. Munkássága természet közeli, figyelembe veszi a hagyományokat, örökségeket, a vidéki parasztkonyhát, de modernebb formában szeretné bemutatni a vendégeinek. Olyan ötfogásos vacsorát rittyentett nekünk a séf, hogy az minden elvárásunkat felülmúlta. Volt itt minden házi kenyér 70 éves kovászból, házi medvehagymás pestoból. Vaddisznó pancetta, cukkinis saláta pirított mákkal és koriander olajjal. Természetesen minden hozzávaló házi volt vagy a kertből származott. Majd a főétel a 15h-án át szuvidált mangalicaoldalas savanyította káposztával és cékla géllel, fermentált savanyított akácvirággal. Ami külön szimpatikus volt, hogy minden fogást meleg tányéron tálaltak. A felszolgálók hihetetlen kedvesek voltak és minden fogást egy műremekként mutattak be. Az étterem hangulata is megér egy-két szót. Egy régi istállóból lett kialakítva. Csodás bútorok és enteriőr, hangulatos zene és hatalmas ablakok mindenfelé. Hihetetlen volt látni és hallani, vacsora közben a befutó lovak sokaságát és dobogását.
A vacsora után csatlakozott hozzánk a séf egy kis beszélgetésre. Öröm volt hallani milyen szeretettel és odaadással beszélt a csapatról és az ételekről is. Elmondta minden menüsort a lodge házi kertje és házi húsai ihletnek a szezonoknak megfelelően. Összességében az étterem egy külön élmény volt, akik Szeged közelében laknak mindenképp látogassanak el, hiszen fantasztikus gasztronómiai élményt tartogat.
A következő esténket már egy luxus jurtában töltöttük. A régi jurták ihlette szállások teljesen felszereltek voltak, wc, fürdőszoba, klíma, nappali rész és háló, mini bár, pipere eszközök, kis terasz tényleg minden a rendelkezésünkre állt. Viszont az igazi élményt lefekvés után adta. A kerek kis ablakon, ami elektromosan nyitható és zárható volt a csillagokat kémlelve összebújva hunytuk álomra a szemünket. A reggeli is a bisztróban volt, házi joghurtokkal, gyümölcslevekkel és minden finomsággal, ami szem szájnak ingere.
Azt kell mondja ez volt maga az alföldi paradicsom, teljes romantika, harmónia és minden, ami a kikapcsolódáshoz kell egy párnak. A legjobb helyet választottuk, hiszen nem csak a természethez, a finom ételekhez, de egymáshoz is közelebb kerültünk. Ebből a három napos élmény cunamiból tudunk táplálkozni egy jó darabig az biztos.
Ha tetszett a bejegyzés kövess minket a facebookon és az instagrammon! Rengeteg ötlettel és tartalommal várunk. A megosztásokat és a like-okat köszönjük!
A szállást és a reggelit köszönjük a ,támogatásuk nélkül az utazás és ez a poszt nem az születhetett volna.
A képek: Tatár-Kiss Máté és SantaBros